Horgásztábor

Bakson ismét megrendezésre került a Baksi Ifjúsági Horgásztábor a Csillagház szervezésében. A tábor helyszínéül az Alföldet behálózó, majd a Tisza folyóba torkolló Dong-ér, illetve a falu közepén található Csillagház szolgált.

Az egyhetes táborban 15 gyermek illetve ifjúsági horgász, fiúk és lányok egyaránt, 3 felnőtt kísérő , 1 diákmunkás, valamint a hét utolsó két napján egy korábbi magyar válogatott versenyhorgász vett részt. Ami a résztvevők korosztályi eloszlását illeti, nagyon színes volt a társaság, általános iskolástól egészen a fiatal középiskolásig jelentek meg horgászok. A tábor reggel 8-tól déli 12 óráig tartott. A horgásztábor célja a természeti értékek megismertetése, a horgászat technikájának elsajátítása, praktikák megbeszélése, a horgászat, mint sport „promotálása” a fiatalok körében, a szabadidő hasznos eltöltése volt. Emellett a vezetők nagy hangsúlyt fektettek a halak és a természet értékeinek megismerésére, a halakkal való kíméletes bánásmód elsajátítására.

A tábor első napján a Csillagházban megbeszélésre kerültek a gyerekekkel a horgászat szabályai, a fogható halak mennyisége, tilalmi időszakok, méretkorlátozással védett halak, a védettnek nyilvánított halak, amelyeket fel is kellett ismerni a résztvevőknek, ezzel is elősegítve a jövőbeni fenntartható horgászatot. A horgásztábor következő, már gyakorlati helyszíne a Dong-ér volt, amely egy keskeny, lassú folyású, halban gazdag csatorna a faluhoz nagyon közel, mely ideális helyszínül szolgál a fiatalok számára ahhoz, hogy élményekkel gazdagodjanak a halfogás terén. Nagyon fontos volt a helyszín megválasztása, mivel mindenképp olyan helyen szerették volna a szervezők megszervezni a tábort, amely elősegíti azt, hogy a gyerekek könnyen, tiszta környezetben, sok halat foghassanak, mivel csak így kelthető és tartható fenn az érdeklődésük a horgászsport iránt.
Az egyhetes tábor során a gyerekek nagyon sok és szép halakat fogtak, többek között 1 kilón felüli pontyokat, kárászokat, naphalat, sügeret, szélhajtó küszt, vörös szárnyú keszeget és törpeharcsát Mindezt saját, illetve a Csillagház által biztosított horgászfelszereléseknek köszönhetően. A horgászat minden alkalommal szemét szedéssel zárult, ugyanis a horgászhely tisztán hagyása nagyon fontos része a természet tiszteletének.

A gyerekek észrevehetően jól érezték magukat, ennek folyamatosan hangot is adtak a tábor során. A vezetőket, elmondásuk szerint a fárasztó munka, a folyamatos segítség nyújtás ellenére nagyon jó érzéssel töltötte el az, hogy láthatták a felnövekvő új horgászgenerációt halfogás közben.
Ki tudja, talán pár év múlva épp az itt horgászó fiatalok közül kerül ki a következő világbajnok.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>